Nem kell találgatnod, nem kell semmit érezned a boton. Odalent történik valami, és a víz tetején egy kis színes antenna azonnal elmondja neked.
A többi módszernél sokáig nem tudod, mi történik a csalid körül. Az úszós horgászatnál látod: megrezdül, oldalra indul, elmerül. Az első naptól van visszajelzésed, és pont ez tanít meg horgászni.
A halak nagy része kifogható vele: keszeg, kárász, ponty, sügér, domolykó. Bot, zsinór, úszó, egy-két ólom, horog – ennyi. Nincs állvány, nincs jelző, nincs etetőanyag-hegy.
És még valami: az úszózás lassan is izgalmas. Az úszót nézni önmagában elfoglaltság, tehát nem az van, hogy a gyerek húsz perc után unatkozik a semmit mutató bot mellett.
Két úton lehet elindulni, és mindkettő jó. Nem az számít, melyiket választod, hanem hogy ne vegyél fölöslegeset az elsőre.
Az orsós bot felé akkor érdemes lépni, ha a spiccbottal már megy a dobás és a hal partra emelése. A fékről és az első orsós szerelékről a 8–12 éveseknek szóló oldalon van szó.
Ez a legolcsóbb belépő az összes módszer közül. Egy spiccbotos kezdőszett néhány ezer forint, és tényleg elég hozzá egy doboz horog, pár ólom és két-három úszó.
Amire viszont sajnálni kár: a horog és a zsinór. A gyenge zsinór a rossz pillanatban szakad el, a rossz horog pedig kifordul a halból – mindkettő csalódás, és mindkettő pár száz forinton múlik.
Fentről lefelé: úszó, alatta az ólmok, a végén a horog. Három dolgot kell eltalálni – mennyi ólom lógjon az úszó alatt, milyen mélyre állítsd, és mit mond neked az úszó, amikor mozdul.
Az úszó nem attól működik, hogy a vízen van, hanem attól, hogy pontosan annyi ólom lóg alatta, amennyitől majdnem elsüllyed. Ha jól van beólmozva, csak a vékony, színes antennája áll ki a vízből.
Ez azért ilyen fontos, mert egy alul-ólmozott úszó félig kilóg a vízből, és a hal, amikor felveszi a csalit, megérzi az ellenállást – elengedi, te pedig semmit nem látsz belőle. A beólmozott úszót viszont a legóvatosabb kapás is lehúzza.
Az ólmok elosztása is számít: ha a nagy részük az úszó közelében van, a csali lassan ereszkedik le – a hal ráér utána menni. Ha a horog közelébe teszed, gyorsan lemegy: ezt akkor használod, ha a kishalak elkapkodják előle a csalit.
Otthon, egy vödörben vagy kádban két perc alatt beállítod. A parton, térdig a vízben, hullámban sokkal nehezebb.
Az úszó és a horog közti távolság mondja meg, milyen mélyen úszik a csalid. Ezt nem tippelni kell, hanem megmérni: tegyél a horogra egy nehezéket (erre való a fenékmérő ólom, de egy nagyobb csipeszes ólom is jó), és dobd be.
Kezdésnek jó, ha a csali közvetlenül a fenék felett van, mert a legtöbb hal ott keresgél. De ez nem szabály: melegben a hal gyakran feljebb áll, ilyenkor érdemes rövidíteni, és a fenék meg a felszín közötti félmagasságban próbálkozni – ezt hívják úgy: fél víz.
Ha az úszó menet közben rendszeresen elmerül, de nincs hal rajta, valószínűleg a fenéken akad meg a csali – állíts rövidebbet.
Az úszó nem csak azt jelzi, hogy van kapás, hanem azt is, hogy milyen. Ezt olvasni kell megtanulni, és ez az egész módszer lényege.
Amikor eljön az igazi kapás, bevágsz: egy rövid, határozott mozdulattal megemeled a botot, hogy a horog megakadjon a hal szájában.
A bevágás nem nagy csapás: elég egy határozott, rövid mozdulat a bottal felfelé vagy oldalra. Nagy erővel csak kiszakítod a csalit a hal szájából – vagy a horgot a hal ajkából.
Az etetés célja nem az, hogy jóllakasd a halakat, hanem hogy odaszoktasd őket és ott is tartsd. Ehhez keveset kell, de gyakran: néhány szem vagy egy dió méretű gombóc néhány percenként, mindig ugyanoda.
A „mindig ugyanoda" a fontos rész. Ha szétszórod, a halakat is szétszórod. Válassz egy pontot valami parti támpont mellett (fa, oszlop, nádcsomó), és oda dobj – az etetést és a csalit is.
Ha egyszerre sokat szórsz be, a hal jóllakik abból, amit ingyen kap, és nem kell neki a horgodon lévő. Kevés etetéssel rosszabbul nem jársz.
Az úszózásnál ritkán az a baj, hogy nincs hal. Sokkal gyakrabban az, hogy nem ott vagy, ahol ő van. Változtass egyszerre egy dolgon, különben nem tudod meg, mi segített:
Egyetlenegyet: a horogkötést. Videóval a 8–12 éveseknek szóló oldalon találod, mellette a hurkos összekötés is, amivel előkötött horgot csatolsz a zsinórra – utóbbihoz nem is kell csomót kötni a parton.
Nedves kézzel, és ne a parti köveken tartsd. Ha visszaengeded, tartsd egy pillanatig a vízben, amíg magától el nem indul – egy fárasztás után kimerült hal eldobva az oldalára fordul.
Amit meg lehet tartani és milyen mérettől, azt a tó gazdája írja elő – a horgászegyesület vagy a halgazdaság, aki a vizet kezeli. Ez tavanként más. Ha nem vagy biztos benne, engedd vissza: abból soha nem lesz baj.
Ez az a módszer, ahol egy hatéves is fog halat az első délelőttön, mert a kisebb halak közel vannak a parthoz, és sűrűn kapnak. Ne a nagy halat célozzátok meg: tíz keszeg felér egy pontyal, ha a gyerek maga akasztotta.
Két dolgot érdemes vinni: horogkiszedőt vagy csipeszt, és egy régi törölközőt a kézhez. A horog kiszedése az a pont, ahol a gyerek megijedhet, ha csupasz kézzel babrálunk vele.
Az első alkalom legyen rövid. Másfél-két óra, amíg még jó, és nem addig, amíg elfárad. Így fog legközelebb is jönni akarni.