Itt nincs ülés, nincs etetés, nincs órákig tartó csend. Járod a partot, dobsz, vezeted a csalit – és ha nincs kapás, mész tovább.
A pergetés ragadozóhalakra megy: csuka, sügér, balin, süllő, kősüllő vagy domolykó. Ezek nem étel után túrnak az iszapban, hanem vadásznak – kissebb halakra, apró rákokra. Te pedig egy műcsalival eljátszod nekik a kishalat.
A legtöbb esetben nem egy helyben horgászol. Érdemes egy pontból(spot) legyező alakban(mnden irányban) dobnod párat, és akár csalit, akár csali mozgatási módszert váltogatnod, hiszen itt keresed a ragadozót. Ha tíz-tizenöt dobás után nincs semmi, jöhet a következő hely. Egy nap alatt akár kilométereket bejárhatsz a parton – ez a módszer sok mozgással jár, rengeteg dobással, és akár sok-sok sétával.
A ragadozó legritkább esetben a nyílt víz közepén lebeg. Jellemzőbben ott áll, ahol rejtőzni tud, és ahonnan kilőhet a zsákmányra. Ezek a helyek visszatérnek minden vízen:
A rövidítések nem az erőt jelölik, hanem a dobósúlyt: milyen nehéz csalit lehet a bottal eldobni. Ha túl nehéz csalit teszel rá, a bot törhet; ha túl könnyűt, egyszerűen nem tudod eldobni, mert a bot nem hajlik be.
Az XUL (extra ultra light) a legkönnyebb kategória: szuperfinom bot, apró csalikhoz. Kicsit gyakorolni kell, de ha belejössz, olyan pici gumi bogár- és rákimitációkat is el tudsz vele dobni, amikre a békés halak és a ragadozók is simán ráharapnak.
Az UL (ultra light) eggyel erősebb, és a kisebb ragadozók birodalma: sügér, domolykó, kősüllő. Kezdésnek ez a legjobb választás, mert a bot könnyű, és egy kisebb hallal is óriási élmény a fárasztás.
A domolykót patakokban és kis csatornákban találod meg, de vigyázz: ha észrevesz, azonnal elúszik, úgyhogy óvatosan kell cserkészni. A sügerek, kősüllők és süllők gyakran a víz alatti töréseknél lesnek a zsákmányra – őket kisebb, legfeljebb 4 centis fenékjáró wobblerrel vagy hasonló méretű gumihallal érdemes keresni.
A Light kategória és az ennél erősebb botok már a nagyhalakról szólnak: a csukák, süllők és harcsák világáról, ahol nagyobb csali és sokkal erősebb szerelék kell.
Hogy melyik bot melyik kategória, azt nem kell kitalálni: rá van írva a botra, a nyél felett. Ott a dobósúly is szerepel, és az a mérvadó – az azonos nevű kategóriák gyártónként mást jelentenek.
Egy általánosabb tűspicces UL bot, egy kisebb peremfutó orsó, jobb (minimum 8 szálas) fonott zsinór, és néhány(?) műcsali.
A pergetés csalifogyasztó módszer: ahol a ragadozó áll, ott többnyire akadó is van, tehát műcsali sokszor odamarad. Ez nem hanyagság, hanem a módszer része – ezért érdemes néhány olcsóbb csalival kezdeni, nem a legdrágább wobblerekkel.
A műcsali nem étel, hanem csalás: úgy mozog, mint egy sérült, menekülő kishal, és a ragadozó ezért kap utána. Nem az számít, hogy neked szép-e, hanem hogy hogyan viselkedik a vízben.
Halformájú, kemény csalik. Az orrukon lévő lapát dönti el, milyen mélyen járnak: minél nagyobb és minél lejjebb áll, annál mélyebbre húz. A felszíni változat a víz tetején húzható – ez a legizgalmasabb, mert látod, ahogy a nagy hal rácsap.
Ha nem tudod, milyen mély a víz, kezdj sekélyebben járó csalival. A mélyretörővel egy köves fenéken pár dobás alatt beakadhatsz.
Fémcsalik. Villognak és rezegnek, és a hal ezt nem csak látja: az oldalvonalával – ez egy érzékelő csík a teste két oldalán – a rezgést is érzékeli, akár zavaros vízben is. Egyszerű, régi csalik, és ma is fognak.
Újabb típusai az úgynevezett blade(azaz penge) csalik és a spinner-bait-ek. Ezek kiküszöbölik a régi körforgó típus nagy hibáját, a zsinórtekeredést, de az előnye megtartása mellett.
A legmegbocsátóbb kezdő csali: elég egyenletesen tekerni, és már dolgozik. Ha valaki most kezd pergetni, ezzel érdemes.
Puha műanyag csalik. Az előnyük az, hogy a hal beleharapva puhának érzi, ezért egy pillanattal tovább tartja a szájában – pont annyival, amennyi az akasztáshoz kell.
Ezeket a helyes mélység eléréséhez és az ottani megfelelő mozgáshoz megfelelően súlyozni kell. A jigfejnél a súly és a horog egy darab, a Cheburashkánál a súly külön van, ezért ott a horog szabadabban mozog – ez akadós helyen és óvatos halnál is előny.
A csalit nem elég bedobni és behúzni. Az, hogy hogyan tekered, gyakran többet dönt, mint hogy melyik csalit választottad.
Ha egy helyen tudod, hogy van hal, de nem kap, ne a csalit cseréld először, hanem a vezetést. Ez sokszor elég.
Három dolog, ebben a sorrendben: főzsinór, előke, majd egy kapocs, amire a csali jön.
Ezek már a haladó szint: olyan apróságok, amiket a tapasztalt pergetők használnak. Nem kell mindet egyszerre megjegyezni – a sáv magától megy, és megáll, ha ráállsz egérrel vagy megfogod ujjal.
A pergetés a legtöbb horgot mozgatja: a wobblereken két-három hármas horog is van, és a csali folyamatosan a kézben van. Két dolog kötelező mellé: hosszú csőrű fogó a horog kiszedéséhez (a csuka szájába kézzel nem megyünk), és szemüveg vagy napszemüveg, mert egy akadóból kiszakadó csali visszacsapódhat.
Viszont pont ez a módszer az, ami sok gyereknél működik ott, ahol a várakozós horgászat nem: folyamatosan történik valami, és tíz perc alatt látszik, hogy megy-e neki a dobás.